Talán egyik lábbeli sem tett meg olyan hosszú utat az átalakulások során, mint a fáradt lábat kímélő, könnyű kis papucs. Mert ugye papucs évszázadok óta van és évszázadok múlva is lesz. Az persze nem mindegy, milyen típusú az, amit viselünk, hiszen a jó papucs védi a láb csontjait, izmait, ízületeit, míg a rossz kiképzés tönkre is teheti azokat.
A papucs dicséretéről sokat és sokszor írtak. Ha máshonnan nem, az ógörög színjátszásból mindannyian ismerjük a koturnust, a papucs legtávolabbi ősét. A bőrtalpú, szíjakkal lábra kötött lábbeli a meleg, mediterrán klíma tökéletes viselete volt, ugyanis jól szellőzött, egyszerű volt fölvenni, és a kerekek koptatta utcák durva kövein fogta a bokát.
Több mint másfélezer év múlva Bizáncban tűnik fel a lábbeli, ahonnan aztán Itáliába, a kor legfejlettebb társadalmába vándorol, immár pantofolaként, parafacipőként. A reneszánsz idején előbb a férfiak, aztán a nők hordták, a XVI. században már csak az utóbbiak. Hogy hazánkba honnan került, arról árulkodik a papucs szó oszmán török eredete. Mindenesetre kényelmes házicipővé csak az iparosodás korára vált, akkorra hódította meg a divat új fellegvárát, Franciaországot is. Onnan aztán „átmászott” a csatornán Angliába és Európa egyéb tájaira.
Hazánkban több változata ismert: a botos, a bőrtalpú, a hosszú szárú gyapjú „cipő”, illetve a mamusz és a vászonpapucs. Mára már abszolút megszokott utcai viselet, a bőrfejű változattól a törökös, arabos flitterekkel, gyöngyökkel díszítettekig, az egyszerű és összetett műanyag szörnyűségekig. Napjainkban senkit sem néznek le amiatt, hogy papucsot hord, míg három-négy évtizeddel ezelőtt megszólták, szegénynek tartották azt, aki nagyobb útra is papucsot vett fel.
Természetesen
Az igazi jó papucsnak persze ma is az a legfontosabb ismertetőjele, hogy természetes anyagokból készül, bőrből és vászonból, illetve fából. (Itt az ideje megemlékeznünk a hollandok téli, házkörüli viseletéről, a faklumpáról, amely kiválóan szigeteli a fagyot.) Utcán elsősorban nyáron hordjuk, otthon pedig egész évben. Se szeri, se száma a gyógypapucsoknak, a maszszírozó bütykökkel, dudorokkal ellátott akupresszúrás szerkezeteknek is, amiket célszerű orvosi, ortopédusi javaslatra fölvenni, és nem csupán barátok, ismerősök mendemondái alapján hordani.
Vele vagy nélküle
E sorok írója még azon generációhoz tartozik, aki gyerekkorában átélt egy-két mezítlábas nyarat. Ma viszont azt éli át, hogy ortopéd- és reumatológus szakorvosok folyamatosan kérik, írjon a láb egészségéről, a mezítlábas járás fontosságáról.
A vele vagy nélküle kérdés tehát a papucs esetében is felmerül. Mindenkinek magának kell megtalálnia a helyes arányt, de tengerparton, füves kertben lépjünk ki néha még a legkényelmesebb lábat védő papucsból is.
Forrás: Vitál Magazin
http://www.vitalmagazin.hu/index.php?headline=a-labkimelo&id=1334